in

Klein Dávidnak sikerült!

Hirdetés

Klein Dávid két hete már volt egy csúcskísérlete. Akkor 7400 méterről fordult vissza.

„A négyes táborból három órát másztunk a német társammal, Josttal, és nagyjából 7300-7400 méterig jutottunk. A hely, ahol aztán végül megpihentünk, ideális négyes tábor lenne. (A mostani túl alacsonyan van: kb. 7000 méteren.) Ott aztán gyorsan utána számoltunk és beláttuk, hogy ezzel a sebességgel a csúcs még legalább 10-12 óra távolságra volt. A szél erősen fújt, mi azonban már nem éreztük magunkat annak, a csúcsra érkezésünk pedig messze a megállapított visszafordulási időre esett volna. Mivel tudtuk, hogy még lesz lehetőség egy újabb csúcstámadásra, úgy döntöttünk, hogy a többi hegymászóhoz hasonlóan végül mi is később próbálkozunk” – írta expedíciós oldalán.

Hirdetés

A második kísérletre két hetet kellett várni. Április 28-án indult el az alaptáborból. Kihagyta az egyes tábort, és rögtön az 5600 méteres második táborban éjszakázott. A negyedik tábort ezúttal magasabban, 7100 méteren állította fel.

Az Annapurna volt Klein negyedik 8000-es csúcsa. Korábban a Cso-Ojut (8201 m), a Broad Peaket (8051 m) és a Manaslut (8156 m) mászta meg.

Vasárnapi nyitvatartás május 1-én!

Nyáry Krisztián Csokja