in

Pápai Joci bombasztikus sikere

Hirdetés

Pápai Joci bombasztikus sikere

Pápai Joci Origo című dalával  óriási sikert ért el a kijevi Euroviziós Dalfesztiválon, hiszen a 8. helyezést érte el.

Ez most ebben a versenyben igen szép eredmény – főleg, ha a tavalyi 19., és a tavalyelőtti 20. helyezést nézzük, arról már nem is beszélve, hogy ez a dalverseny történetében a harmadik legjobb magyar eredmény (Bayer Friderikáé eddig a legjobb a ’94-es 4. hellyel, és Kállay-Saunders Andrásé a második a 2014-es ötödik helyezéssel).

Kijevben, az ukrán fővárosban tartott fináléban nyolcadikként lépett színpadra Pápai Joci .

A döntő előtt arról nyilatkozott, hogy nagyon örül már annak is, hogy egyetlen romaként lép fel az Eurovízió 2017-es döntőjében. Egyébként Pápai Joci a Megasztár egyik szériájából vált viszonylag ismertté, ám annak idején néhány bemutatkozás után a zsűri kiejtette. Különösen szép eredmény amiatt is, hogy itt országok szavaznak a saját versenyzőjükre, plusz, ha tetszik, akkor más ország versenyzőjére is, ám ebben az utóbbiban az elmúlt évek alapján nem nagyon reménykedhettünk túlzottan.

Hirdetés

Pápai Joci táncos kisérője Virág Alexandra volt, aki a Mulan művésznevet használja.

Hegedűn kisérte őt bravúros játékával Kapcsos Emese.

Pápai Joci bombasztikus sikert ért el az Eurovíziós Dalfesztiválon
Reuters

2011 óta minden alkalommal továbbjutott a magyar induló a saját elődöntőjéből

Pápai Jocit is beszavazták más országok tévézői, szakmai zsűrijei a legjobbak közé.

Szombat éjjel, a fináléban a szakmai, zenei zsűriknél a magyar énekes a 14-15. hely környékére került, de a közönségnek sokkal jobban bejött az Origo című dal, így Pápai Joci összesítve nyolcadikként zárt 42 indulóból.

Az elért helyezés magáért beszél.

Egyébként az előzetes felmérések alapján az olasz indulót tartották a befutónak, de az első elődöntő után fordult a szerencse kereke, és a fogadóirodáknál egymás után a portugál énekes került az első helyre. Valamilyen ráérzésből  neki adták a legnagyobb esélyt a győzelemre. Ez a ráérzés jó volt, mert a valóságban is így történt, Salvador Sobral a nézőknél és a zenei zsűriknél is igen jól teljesített, megnyerte a dalversenyt, így 2017-ben Portugália rendezi a zenés vetélkedőt.

Íme a portugál versenyző Salvador Sobral nyertes dala:

 

A magyar versenyző szakmai zsűritől kapott pontjai:

Málta 3

Ausztria 5

Észtország 1

Moldova 1

Izland 4

Szerbia 10

Németország 1

Svájc 3

Horvátország 12

Ukrajna 8

Pápai Joci nézettsége második a youtube-n a döntő napján

Tesco Clubcard újratöltve!