akciós árajánlatok

Internetes vásárlás – egyre többen költenek a neten

Internetes vásárlás – egyre többen költenek a neten

Várhatóan 20 százalékkal bővülhet idén az internetes kereskedelem Magyarországon, forgalmának összértéke elérheti a 370 milliárd forintot az év végére – mondta Vámos György, a Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára az M1-en.

Fontos információ!

Az e-kereskedelem speciális üzletág, ezért a vásárlót a kereskedőknek előre kell tájékoztatni mindenről,

az interneten vásárolt terméket pedig 14 napon belül indoklás nélkül vissza lehet küldeni.

Az eladott termékekért mindig a kereskedő felel, így a beszállítóval vagy a márkaszervizzel kapcsolatos problémákat is neki kell intéznie.

Vámos György azt javasolta, hogy a fogyasztók a kereskedelmi kamarák mellett működő békéltető testületekhez forduljanak, ha kifogásaikat nem rendezik – ezek elérhetőségét a webáruházak honlapján lehet megtalálni – de a fogyasztóvédelmi hatósághoz is fordulhatnak a járási kormányhivataloknál – írta az MTI.

Fontos dolog ezekkel tisztában lenni, hiszen hamarosan érkezik a fekete péntek. Ezen a napon aztán sokan kicsit meggondolatlanul költenek el pénzeket az interneten. Ebben az esetben nyugodtan lehet élni a meggondolatlanul vett áruk visszaküldésével.

De ez az indoklás nélküli visszaküldés igazán akkor a legnagyobb előny, amikor valamit veszünk, de néhány napos használat után nem igazán tetszik. Ezt a hagyományos boltokban hiába mondanánk el, az eladók valószínűleg széttárnák a kezüket. Előbb kellett volna gondolkozni -ez lehetne maximum a tanácsuk. Viszont az interneten vásárolt termékkel kapcsolatos véleményünk megváltozása esetén nyugodtan élhetünk a visszaküldéssel.

Postai visszaküldés ára

Na igen, ez nem ingyenes! Minimum 1690,-Ft-ba kerül egy csomag feladása. Ez bizony olyan termékeknél nem éri meg, ami néhány ezer forintba került.

Műszaki hiba orvoslása

A webáruházak egy része saját javító szervizt üzemeltet az eladott műszaki cikkek javítására. Ez néhány esetben szintén problémát jelenthet a vásárlónak:

Ugyan a javítás ingyenes, de a postai költség kisebb értékű áruk esetében elég sok.

A másik dolog pedig a javítási határidő. Ez bizony több hét is lehet.

Tehát emiatt az interneten vásárolt terméket azonnal vegyük használatba, hogy a hiba a 14 napos visszaküldési lehetőség alatt kiderüljön a termék esetleges hibája!

 

Fekete Péntek Infó

Recent Posts

Vérvád, Belzebúb vád

Vérvád, Belzebúb vád A két kifejezés két nagyon különböző, de történetileg fontos fogalom: 📌 Vérvád…

4 hónap ago

Penny akciós újság 2025 október 2-től 8-ig

Penny akciós újság 2025 október 2-től 8-ig Penny akciós újság, a Plüssparádé már csak október…

4 hónap ago

Lidl akciós szórólap 2025 április 24-től 04. 29-ig

Lidl akciós szórólap 2025 április 24-től 04. 29-ig Lidl akciós szórólap 2025 április 24-től 04.…

10 hónap ago

Penny újság 2025 március 6-tól 12-ig

Penny újság 2025 március 6-tól 12-ig Penny újság 2025 március 6-tól 12-ig

11 hónap ago

Lidl akciós szórólap 2025 március 6-tól 12-ig

Lidl akciós szórólap 2025 március 6-tól 12-ig Lidl akciós szórólap 2025 március 6-tól 12-ig

11 hónap ago

Melyek a legnépszerűbb mesterséges intelligenciával létrehozott képgenerátorok ?

Melyek a legnépszerűbb mesterséges intelligenciával létrehozott képgenerátorok ? Eszméletlen, hogy mekkora fejlődés történt egy év…

12 hónap ago

This website uses cookies.