Categories: gyorshírek

Kinyithatnak már vasárnap a boltok!

Boltzár vasárnap

Vasárnapi boltbezárás vége

Az MSZP vasárnapi boltzárral kapcsolatos kérdését szerdán hitelesítette a Kúria. Azonnal megkezdték a népszavazás kiírásához szükséges 200.000 aláírás gyűjtését.

A kormány 2016. április 11-én úgy döntött, hogy a vasárnapi zárvatartás törvényét eltörli.

Ezzel megszűnik a nyitvatartási tilalom, s egyben okafogyottá vált a szocialisták ebben a tárgyban kezdeményezett népszavazása is.

A dolog érdekessége, hogy Orbán Viktor pénteken még arról beszélt, hogy más ágazatokra is kiterjesztenék a vasárnapi munkavégzés tilalmát.

Egyes politológusok szerint biztosan volt a kormányzópártnak belső kimutatása, ami megerősítette,

hogy a többség megszavazná a szocialisták kérdését. Valószínűleg biztosak lehettek abban is, hogy nagyon sok Fidesz-szimpatizáns is átszavazott volna. Viszont Orbán és a kormány valószínüleg egy nagyon friss közvélemény kutatás eredménye miatt döntött hétfőn erről, hiszen a pénteki Orbán nyilatkozat élő adásban ment le.

Mindenesetre a kereszténydemokraták nemrég még saját sikertörténeteként tálalták a munkamentes vasárnapot. Újabban azonban nem győzik hangsúlyozni, hogy ezt a Fidesszel közösen varrták az emberek nyakába. Sőt, ma már a népszavazás ellen sincs kifogásuk, holott korábban még egy nemzeti konzultációt is sokalltak volna.

A 24.hu így írt a döntésről:

A nemzetgazdasági tárca értékelte a kiskereskedelmi forgalom szerkezetét, megvizsgálták, hogy a létszám tekintetében milyen változások történtek, kíváncsiak voltak a szektor átrendeződésére.Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azt mondta, a forgalom szerkezetében és növekedésében nem történt jelentős visszaesés, sőt. Az üzletek többsége növelni tudta a forgalmát, jelentette ki.

2015-ben növekedett a létszám a kiskereskedelmi üzletekben, nem igazolódott be a miniszter szerint az előzetes félelem a boltzárral kapcsolatban. Ráadásul betöltetlen állások is vannak a szektorban. A kereskedelmi szerkezet a nagyobb üzletek felől a kisebb üzletek felé tolódott, ami nem meglepő, mert a nagy üzletek zárva vannak vasárnap.

De visszavonják

Rogán ehhez annyit tesz hozzá, hogy sikerült elérni a boltzár céljait, a gazdasági növekedés fölött nőtt a szektor forgalma. De amikor az elmúlt egy évet kell értékelni, akkor nemcsak a gazdasági mutatókat kell nézni, hanem az emberek véleményét is.

Ez az elmúlt egy évben megosztó dolog lett, nem sikerült meggyőzni az embereket, hogy ez egy sikeres intézkedés. Nem sikerült meggyőzni a nőket. Mert az megnehezíti a családok életét.

Ha népszavazásra kerülhet sor, meg kell vizsgálni, érdemes-e azt milliókért megtartani.

Főleg úgy, hogy terítéken a kvótaellenes népszavazás. Felelőtlenség lenne erről népszavazást tartani.

A kormány azt javasolja az Országgyűlésnek, vonják vissza a vasárnapi boltzárat.

Vagyis a kormányban úgy ítélték meg, nem éri meg belemenni a vitába. Mert nyilván buktak volna az MSZP-vel szemben. Inkább kifarolnak a dologból.

Lehetett sejteni, hogy ez lesz a vége.

Humoros képek a boltbezárásról, kattints ide!

 

Fekete Péntek Infó

Recent Posts

Fekete péntek – Black Friday 2024 – hogyan is lesz idén?

Fekete péntek - Black Friday 2024 - hogyan is lesz idén? A Black Fridayt az…

3 hónap ago

Kamala Harris – Trump vita – ki nyert?

Kamala Harris - Trump vita - ki nyert? Az Egyesült Államokban november 5-én szavaznak az…

3 hónap ago

Iphone 16 – Mennyibe kerül?

Iphone 16 - Mennyibe kerül?   Magyarországon az iPhone 16 az alábbi árakon kapható -…

3 hónap ago

Augusztus 20-i tűzijáték legszebb képei Budapesten 2024

Augusztus 20-i tűzijáték legszebb képei Budapesten 2024 Ugyancsak izgalmas várakozás, tanácstalanság, hezitálás után egy nagy…

4 hónap ago

Napi mázli eddigi nyerőszámai

Napi mázli eddigi nyerőszámai A Napi Mázli egy olyan játék, amelyben egy Évet, az Év egy napját…

4 hónap ago

Skandináv lottó nyerőszámok 2024. 33. hét – ezeket a számokat húzták augusztus 14-én

Skandináv Lottó Ezeket a számokat húzták augusztus 14-én - Skandináv lottó számok 2024. 33. hét.…

4 hónap ago

This website uses cookies.