Categories: Outlet üzlet

Outlet üzletek titka

Az outlet üzletekről először jó tíz éve lehetett hallani Magyarországon.

Budaörs külső részén épült egy outletfalu, ahol úgy tudtuk, hogy rendkívül olcsón lehet

mindent megvásárolni! Hosszú kocsisorok várakoztak a bejutásra!

Fogalmunk sem volt arról, hogy mi ez, halvány sejtelmeink voltak az outletről,

amit nyugaton járt polgártársaink elbeszéléseiből hallhattunk

Azok az outlet üzletek váltak sikeressé, akik rendelkeztek már valamiféle

outlet kultúrával, tudták, hogy működik ez a fajta nyugaton rendkívül sikeres

üzletág.

Nálunk az első időkben sok kereskedő manipulált az árral,

felárazta, majd látványosan leértékelte árukészletét.

A titok az, hogy utána kell járni azoknak a gyártóknak, akiknek van outlet koncepciójuk.

A különböző divatirányok hirtelen változásával maradhatnak a boltokban olyan áruk, amelyek

az adott évszakban már nem eladhatók. Esetleg már az is látható, hogy ezek a dolgok „lecsengtek”.

Ugyanakkor jó márkanevük vagy értékes használati értékük miatt outlet boltokban

sikerrel értékesíthetők. Léteznek olyan gyártók is, akik erre alapozva kifejezetten újra gyártanak

ilyen dolgokat, és ezzel a sima újragyártással jóval olcsóbban tudnak újabb készleteket piacra dobni.

Magam is emlékszem arra, mikor az egyik outlet centerben rendkívül jó minőségű, nagy márkanevü számítógép monitorokat

árusítottak potom áron. Ezek azonban a régi katódsugárcsöves nagy testű monitorok voltak még. Akit viszont ez nem zavart, hanem

csak a jó minőségű felbontás és tökéletes színhűség érdekelte, nagyon jól járt.

Ezen kívül is van sok lehetőség, hogy rendkívül jó üzletet biztosítsunk a vásárlóknak és mégis jól járjunk, mi kereskedők is.

Az outlet üzletekben alapból mindig minden olcsóbb, mint a hagyományos üzletekben, azonban az árukészlet ritkán ugyanaz, inkább csak

hasonló. Na, és éppen ez a lényege az outletnek! Az outlet nem azonos a  blackfriday koncepcióival, bár vannak áthallások! Az outlet egész

évben megy és megfelelő kutatómunkával, kapcsolatrendszerrel, jó üzleti érzékkel folyamatos a népszerűsége!

Aki nem a pillanatnyi divatáramlatok szerint vásárol, hanem a használati értéket szeretné elsősorban magának tudni, feltétlenül

ássa bele magát az outlet üzletek jóárasított világába!

Valami még szól az outlet mellett, és ez éppen az eddigi ellenkezője. A divathóbortok kiszámíthatatlansága! Egy véletlen, vagy egy

nagy világcég váratlan ötlete újra felemelhet egy már „lejárt lemezt”, és újra a világ célkeresztjébe dobja! Nincs annál jobb érzés, mint

amikor a legújabb trendek szerint élvezzük az életet – potom áron!

Fekete Péntek Infó

Share
Published by
Fekete Péntek Infó

Recent Posts

Penny újság 2024 április 18-tól 24-ig

Penny újság 2024 április 18-tól 24-ig Penny újság 2024 április 18-tól 24-ig

3 hét ago

Magyar Péter Tisza párttal indul – itt az infó!

Magyar Péter Tisza párttal indul - itt az infó! Tisza Párt Tisztelet és Szabadság Párt…

4 hét ago

Penny szórólap 2024 április 11-től 17-ig

Penny szórólap 2024 április 11-től 17-ig Penny szórólap 2024 április 11-től 17-ig

4 hét ago

Penny reklámújság 2024 április 04-től április 10-ig

Penny reklámújság 2024 április 04-től április 10-ig Penny reklámújság 2024 április 04-től április 10-ig

1 hónap ago

Lidl akciós szórólap 2024 április 04-től április 10-ig

Lidl akciós szórólap 2024 április 04-től április 10-ig Lidl akciós szórólap 2024 április 04-től április…

1 hónap ago

Lidl akciós szórólap 2024 március 27-től április 3-ig

Lidl akciós szórólap 2024 március 27-től április 3-ig Lidl akciós szórólap 2024 március 27-től április…

1 hónap ago

This website uses cookies.