Categories: fekete péntek

Rendőrverés, dulakodás, balhé: Fekete Péntek

Fekete Pénteki anzix 2014-ből

Amerikaiak tízmilliói kezdték meg a karácsonyi vásárlást a szezon kezdetét jelentő fekete pénteken, sőt már az azt megelőző hálaadás nap estéjén.

A vásárlók első rohama már csütörtök este megindult, mert az elmúlt években elterjedt szokást folytatva számos kereskedő előrehozta az akciót. A kiélezett versenyben a legnagyobb áruházláncok közül az idén a Target, a Macy’s, a Kohl’s, a Staples és a J.C Penney csütörtök este hatkor megkezdte a rendkívüli nyitva tartást, az Amazon és a Best Buy pedig a hét eleje óta hirdeti online a fekete pénteki kedvezményeket, írja az MTI.

Ezzel a kereskedők sokak szerint elrontották a hálaadás meghitt hangulatát. A vevők második hulláma péntek reggel árasztotta el a boltokat.

Az amerikai Nemzeti Kiskereskedelmi Szövetség becslései szerint az ünnepi forgalom értéke 4,1 százalékpontos növekedést mutat majd, el fogja érni a 616,9 milliárd dollárt. Az adatokkal még alá nem támasztott várakozások szerint 25,6 millió vevő már a hálaadás napján megnyitotta erszényét.

Vörös és fekete

Az amerikai kereskedők rendszerint a fekete péntektől karácsonyig terjedő időszakban termelik ki bevételük egyötödét, ezért készleteik egy részére adott jelentős árengedményekkel próbálják magukhoz csalogatni a vásárlókat. A nap neve arra utal, hogy az üzletek mérlege ilyenkor fordul át a veszteséges vörösből a nyereséges fekete tartományba.

Az amerikai média az ország számos pontjáról számolt be hatalmas sorokról, néhány helyszínről pedig vásárlók közötti, dulakodásba torkolló konfliktusokról is.

Indianapolisban például egy szolgálaton kívüli rendőrt ütlegelt egy pár, letartóztatták őket. Los Angelesben pedig két nő esett egymásnak egy leszállított árú Barbie baba miatt.

A nagyobb láncok különleges biztonsági intézkedésekkel és a kedvezményes vásárlási időszak széthúzásával készültek fel a rohamra. Ez bevált gyakorlat azóta, hogy 2008-ban a Wal-Mart egy alkalmazottja életét vesztette a vásárlói rohamban.

Fekete péntek, egyben a gyors futók napja is!

Olvasd tovább az indexen!

Fekete Péntek Infó

Recent Posts

Vérvád, Belzebúb vád

Vérvád, Belzebúb vád A két kifejezés két nagyon különböző, de történetileg fontos fogalom: 📌 Vérvád…

4 hónap ago

Penny akciós újság 2025 október 2-től 8-ig

Penny akciós újság 2025 október 2-től 8-ig Penny akciós újság, a Plüssparádé már csak október…

4 hónap ago

Lidl akciós szórólap 2025 április 24-től 04. 29-ig

Lidl akciós szórólap 2025 április 24-től 04. 29-ig Lidl akciós szórólap 2025 április 24-től 04.…

10 hónap ago

Penny újság 2025 március 6-tól 12-ig

Penny újság 2025 március 6-tól 12-ig Penny újság 2025 március 6-tól 12-ig

11 hónap ago

Lidl akciós szórólap 2025 március 6-tól 12-ig

Lidl akciós szórólap 2025 március 6-tól 12-ig Lidl akciós szórólap 2025 március 6-tól 12-ig

11 hónap ago

Melyek a legnépszerűbb mesterséges intelligenciával létrehozott képgenerátorok ?

Melyek a legnépszerűbb mesterséges intelligenciával létrehozott képgenerátorok ? Eszméletlen, hogy mekkora fejlődés történt egy év…

11 hónap ago

This website uses cookies.