Szülősztrájk lesz az iskolában?
A ” Nem leszek suliban ” facebook csoport elég gyorsan növekvő tábora azt sugallja, hogy február 29-én komolyan szembesülnie kell a kormánynak azzal, hogy az oktatás helyzete nem oldható meg néhány látszatintézkedéssel!
A Nem leszek suliban csoport komoly mozgalmat indíthat el a szülők között.
A gyerekek otthon tartásával támogatnák egy szülői kezdeményezés szervezői a pedagógusokat, hogy azokhoz hasonlóan ők is változást szeretnének elérni az oktatásban!
„A Nem leszek suliban nevű Facebook-csoport arra buzdítja a szülőket, hogy február 29-én ne vigyék iskolába gyereküket, magyarázatuk szerint ezzel a tanárokat szeretnék segíteni, egyúttal azt jeleznék a kormányzat felé, hogy valódi és eredményes változást szeretnének elérni az oktatásban, „nem csak a szokásos látszatintézkedéseket és uszító propagandát”. A csoport felhívása szerint aznapra szülői igazolást lehetne adni a hiányzásról, erre ugyanis egy évben három nap erejéig van lehetőség.” forrás: hvg
Valóban lesz szülő sztrájk? Valóban üresen tátonganak az iskolába 2016 február 29-én?
Vérvád, Belzebúb vád A két kifejezés két nagyon különböző, de történetileg fontos fogalom: 📌 Vérvád…
Penny akciós újság 2025 október 2-től 8-ig Penny akciós újság, a Plüssparádé már csak október…
Lidl akciós szórólap 2025 április 24-től 04. 29-ig Lidl akciós szórólap 2025 április 24-től 04.…
Penny újság 2025 március 6-tól 12-ig Penny újság 2025 március 6-tól 12-ig
Lidl akciós szórólap 2025 március 6-tól 12-ig Lidl akciós szórólap 2025 március 6-tól 12-ig
Melyek a legnépszerűbb mesterséges intelligenciával létrehozott képgenerátorok ? Eszméletlen, hogy mekkora fejlődés történt egy év…
This website uses cookies.