gyorshírek

Üzemanyag támogatás – jó tudni!

Üzemanyag támogatás 2023 – jó tudni!

Az üzemanyag támogatás bizony eléggé furcsán alakult az elmúlt időkben. Reméljük, hogy az új információk megnyugtatnak sokunkat! Hiszen több százezer autóst érintenek ezek a hírek!

Míg eddig kilométerenként maximum 15 forintos adómentes költségtérítést tettek lehetővé a munkáltatók számára a jogszabályok, ez a gazdaságfejlesztési miniszter javaslatára duplájára, azaz 30 forintra fog nőni – közölte a Világgazdasággal Czomba Sándor, .

A lap megkeresésére a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára elmondta,

“mivel a szankciók miatt az üzemanyagárstopot fel kellett oldanunk, a munkába járás költségei is megemelkedtek. A teljes foglalkoztatottság megvédéséhez azonban biztosítanunk kell a munkaerő mobilitását, így a kormány arról döntött, hogy duplájára emeli a munkába járás kedvezményes költségtérítését.”

A kormány döntése után a minimális költségtérítés szintje is a duplájára emelkedik, a jelenlegi 9 forintról 18 forintra kilométerenként. A döntés több százezer munkavállalót érinthet.

A cikk a Világgazdaság oldalán ide kattintva érhető el. 

Üzemanyag támogatás

Fekete Péntek Infó

Recent Posts

Vérvád, Belzebúb vád

Vérvád, Belzebúb vád A két kifejezés két nagyon különböző, de történetileg fontos fogalom: 📌 Vérvád…

4 hónap ago

Penny akciós újság 2025 október 2-től 8-ig

Penny akciós újság 2025 október 2-től 8-ig Penny akciós újság, a Plüssparádé már csak október…

4 hónap ago

Lidl akciós szórólap 2025 április 24-től 04. 29-ig

Lidl akciós szórólap 2025 április 24-től 04. 29-ig Lidl akciós szórólap 2025 április 24-től 04.…

10 hónap ago

Penny újság 2025 március 6-tól 12-ig

Penny újság 2025 március 6-tól 12-ig Penny újság 2025 március 6-tól 12-ig

11 hónap ago

Lidl akciós szórólap 2025 március 6-tól 12-ig

Lidl akciós szórólap 2025 március 6-tól 12-ig Lidl akciós szórólap 2025 március 6-tól 12-ig

11 hónap ago

Melyek a legnépszerűbb mesterséges intelligenciával létrehozott képgenerátorok ?

Melyek a legnépszerűbb mesterséges intelligenciával létrehozott képgenerátorok ? Eszméletlen, hogy mekkora fejlődés történt egy év…

11 hónap ago

This website uses cookies.