in

Aradszky László elhunyt, 83 éves lett volna

Hirdetés

Aradszky László elhunyt, 83 éves lett volna

Életének 83. évében elhunyt Aradszky László – tudta meg az Index az énekes családjától.

A Szondy utcai Caruso

– pályája kezdetén így nevezték – még azok lelkében is űrt hagyott, akik nem sokat hallgatták. Igen, mert akár így, akár úgy, mindannyiunk életének része volt. Évtizedekig ott volt a hétköznapjainkban.

Aradszky mindig optimista volt, legyünk most mi is azok, és higgyünk benne, hogy jó helyre került!

Hirdetés

„Kedves Rajongók, Pályatársak, Barátok, Ferencváros szurkolók és a foci egyéb szerelmesei!

Mély megrendüléssel tudatjuk a fájdalmas hírt, hogy Aradszky László táncdalénekes vasárnap este óta már nincs köztünk”

Több, mint 50 évig énekelt

Aradszky László 1935-ben született Budapesten, slágereivel a magyar tánczene egyik legnépszerűbb előadójává vált.

1966-ban a Magyar Rádió Made in Hungary hangversenyét az Isten véled édes Piroskám című versenydallal megnyerte (dalszerzők: Dobos Attila és Szenes Iván). Röviddel később ezzel a koronggal lett a magyar hanglemezgyártás történetének első aranylemezes énekese. Két hónap leforgása után a második is, hiszen a Lovas–S. Nagy (Pókháló az ablakon…) dallal elérte a több mint százezres példányszámot. Valamennyi nagy fesztivál döntőse volt.

Az 1967-es fesztiválon az Annál az első ügyetlen csóknál (dalszerzők: Dobos Attila és Szenes Iván) című dallal a második helyezést érte el, előadói díjat nyert és a táncdalfesztiválok első aranylemezese is lehetett.

Gyakran szerepelt a beatelőadók között is a slágerlistákon. 1969-ben jelent meg első nagylemeze. A hetvenes években eltűnt a nyilvánosság elől, külföldön énekelt. 1986-ban Újra itt vagyok címmel nagylemeze jelent meg, amelynek dalait popzenészek írták.

Dobos, Lovas és Payer után 1997-ben megjelent Kaszás Péter és azóta ő írja Aradszky László dalait. Három CD-t készítettek ez idő alatt: Különös boldogság, Lady D. (1998) és az Olaj a tűzre.

Az 50 éves pályája során eddig számtalan európai országban fellépett a hazai szereplések mellett, több ízben járt Kanadában, Amerikában, de megfordult Ausztráliában is.

Híres dalai:

  • Még ide oda húz a szív
  • Isten véled édes Piroskám
  • Pókháló van már az ablakon
  • Nemcsak a húszéveseké a világ

Nős volt, feleségével, Évával 1970-ben házasodtak össze. Egy gyermekük született, Zsolt.
Aradszky László köztudomásúlag nagy futball és Ferencváros rajongó volt.
Ő maga ifistaként szerepelt a fővárosi zöld-fehér klubban, de egy súlyos sérülés miatt sosem lett profi labdarúgó.
A Színészválogatott tagjaként többször is játszott a Népstadionban.
Unokája Balázs Zsolt, a Zalaegerszegi TE jelenlegi, a Paksi FC és a Kecskeméti TE korábbi utánpótlás-válogatott labdarúgója.
Két kisebb unokája a KSI-ben vízilabdázik.

emag-mobil-alkamazas

eMAG mobilalkalmazás letöltése

penny-nyeremeny

Penny fan game kártya- váratlan nagy nyeremény!