Categories: brexit

Brexit – csütörtököt mond?

Brexit – csütörtököt mond az angol népszavazás?

Európában kialakult a törésvonal a brexit körül. A hagyománytisztelő politikusok, értelmiségiek és a gazdasági élet harcba szállt a maradás mellett, az új hullámot képviselő unióellenes, populista, szélsőséges vagy egyszerűen csak másmilyen politizálást hirdető erők pedig a kilépést szorgalmazzák. A briteket mindez vélhetően hidegen hagyja. Hiszen Nagy-Britanniában ez a vita nem most kezdődött, hanem gyakorlatilag az uniós tagság óta. Londonnak Európa mindig a túlsó part maradt, még az elvakult EU-pártiak is évtizedek óta tele vannak fenntartásokkal Brüsszellel szemben. A mostani szavazás valójában Cameron belpolitikai játszmájáról szól. Ha nyer, nagyot nyer. De ha veszít, dicstelenül távozik a politikai porondról. Bárhogyan is alakuljon a végeredmény, a britek kívülállósága megmarad, sőt várhatóan erősödik. Ezért olyan uniópárti elemzők is vannak, akik szerint London állandósult akadékoskodása és zsarolása ma már többet árt az európai együttműködésnek, mint amennyit segít. Így jobb, ha távozik. Egyelőre azért az erős Európáért szurkolók számára meggyőzőbbek azok az érvek, amelyek szerint nincs az a klub, amelyet nem viselne meg egy nagyhatalom kilépése.

Beszállt a brit népszavazási kampányba a magyar kormány. Újsághirdetésekben érvel a szigetország uniós tagságának fenntartása mellett. Azt nem közölték, hogy mennyibe kerül majd a kampány a magyar adófizetőknek. A DK pénzszórásról beszél, az LMP szerint a kabinet Nagy-Britannia belügyébe szól bele.

A brexit csütörtökön mond Nagy-Britanniában?

A fontot terhelő Brexit-kockázatokra londoni elemzőházak is felhívták a figyelmet legutóbbi tanulmányaikban.

 

Az Economist Intelligence Unit (EIU), a világ egyik legnagyobb gazdasági-pénzügyi elemzőháza szerint, ha a brit választók többsége a csütörtöki népszavazáson arra szavaz, hogy Nagy-Britannia lépjen ki az EU-ból, a piaci bizalmi válság miatt a font azonnal 14-15 százalékkal zuhanna a dollárhoz képest.

Egy másik nagy londoni elemzőház, a Capital Economics közgazdászai szerint, ha a népszavazáson a Brexit-tábor kerül többségbe, annak nyomán a font gyors ütemben akár 1,20 dollárig is zuhanhatna, nem utolsósorban azért, mert a befektetők ebben az esetben arra számítanának, hogy a Bank of England a vártnál is tovább tartaná a jelenlegi 0,50 százalékos mélyponton alapkamatát a brit reálgazdaságot fenyegető károk elhárítása miatt. forrás: atv/mti

Ahogy közeledik a brit népszavazás, egyre jobban érződnek az esetleges brexit lehetséges hatásai. A vállalati felvásárlások és összeolvadások (M&A) területén pedig szintén érzékelhetők a változások – derül ki az M&A Advisor jelentéséből. Miután ugyanis tavaly rekord évet zártak a hazai és külföldi M&A befektetések Nagy-Britanniában, az elmúlt hat hónapban a lassulás jelei mutatkoztak. Mindössze 500 tranzakciót bonyolítottak le az egy évvel korábbi 800 után – idézi a CNBC David Fergussont, az M&A Advisor vezetőjét. forrás: investor.hu

 

Fekete Péntek Infó

Share
Published by
Fekete Péntek Infó

Recent Posts

Vérvád, Belzebúb vád

Vérvád, Belzebúb vád A két kifejezés két nagyon különböző, de történetileg fontos fogalom: 📌 Vérvád…

4 hónap ago

Penny akciós újság 2025 október 2-től 8-ig

Penny akciós újság 2025 október 2-től 8-ig Penny akciós újság, a Plüssparádé már csak október…

4 hónap ago

Lidl akciós szórólap 2025 április 24-től 04. 29-ig

Lidl akciós szórólap 2025 április 24-től 04. 29-ig Lidl akciós szórólap 2025 április 24-től 04.…

10 hónap ago

Penny újság 2025 március 6-tól 12-ig

Penny újság 2025 március 6-tól 12-ig Penny újság 2025 március 6-tól 12-ig

11 hónap ago

Lidl akciós szórólap 2025 március 6-tól 12-ig

Lidl akciós szórólap 2025 március 6-tól 12-ig Lidl akciós szórólap 2025 március 6-tól 12-ig

11 hónap ago

Melyek a legnépszerűbb mesterséges intelligenciával létrehozott képgenerátorok ?

Melyek a legnépszerűbb mesterséges intelligenciával létrehozott képgenerátorok ? Eszméletlen, hogy mekkora fejlődés történt egy év…

11 hónap ago

This website uses cookies.