in

Bűnös város film 2021

Hirdetés

Bűnös város film 2021

A Valami Amerika hősei annak idején egy filmre gründoltak pénzt. Ez volt a Bűnos város, ami immár nemcsak a Valami Amerika világában, hanem a valóságban is létezik, és leginkább egy csúcsra járatott politikai szatírának nevezhető a közelmúlt összes közéleti botrányáról.

Hirdetés

A Bűnös város egy film a filmben, ami kilépett a filmből. Eredetéért vissza kell mennünk majd húsz évet az időben, a Valami Amerika című filmhez, melyből legtöbben főként a Bon-Bon dalra emlékeznek, meg arra, hogy jól szórakoztak. Emlékeztetésképp: a Valami Amerika végtelen mennyiségű ökörködése mind arra megy ki, hogy a reklámfilmrendező Tamás, akit Pindroch Csaba alakít, testvéreivel, a Szabó Győző alakította Ákossal és a Hujber Ferenc alakította Andrással összegründolja a pénzt, amiből Tamás elkészítheti első nagyjátékfilmjét. A pénzt ugyan lenyúlja Ákos barátnője (Oroszlán Szonja) és egy szélhámos (Szervét Tibor), ám Andris nyer a lottón, így mégis meglesz a filmhez szükséges költségvetés. A Valami Amerika 2. sztorijából kiderül, hogy a film Bűnös város címmel el is készül, ám iszonyatosan megbukik, a kritikusok sem szeretik, a közönség se nézi, Tamás pedig emiatt mélységes mély depresszióba zuhan, a film kulcsmondatai pedig ez egy bűnös hely, ez egy bűnös város szellemként kísértik. 

A Bűnös város szereplői:

Thuróczy Szabolcs

Lengyel Tamás

Elek Ferenc

Gazsó György

Janklovics Péter

Kocsis Gergely

László Zsolt

Nagy Ervin

Rainer-Micsinyei Nóra

Schneider Zoltán

Sodró Eliza

Bűnös város előzetese:

 

Bűnös város film 2021

Bűnös város film online indavideo

Penny akciós újság 2021. 12.02-től 12.08-ig