Fekete péntek – tanulságok

Fekete péntek – az első nap tanulságai

Több üzletlánc kereskedelmi és technikai munkatársával beszéltem, és mindenki egyöntetűen kiemelkedő jelentőségűnek tartják a fekete pénteki akciójukat. Mindenki egyetértett azzal, hogy Magyarországon 2015-ben jóval nagyobb, nagyságrenddel nagyobb az érdeklődés, mint amit elképzeltek. Minden képzeletet felülmúló volt az érdeklődés- mondta az egyik marketingszakember. A valóság rácáfolt ismét a képzeletünkre, hiszen tavaly alig-alig ment át a köztudatba a magyar Black Friday. Ami érdekes- említette meg egy másik keresőoptimalizálással foglalkozó számítástechnikus, hogy a google keresőjében inkább a fekete péntek szóra jöttek be az akciók, hiába reklámozták a magyar akciózó cégek a black friday szóval. Tehát jövőre inkább a fekete péntekre kell optimalizálni. Tanulság az is, hogy az interneten nehéz volt megtalálni a kisebb cégeket és még mindig információhiányban vannak a fogyasztók. Kétségtelen, hogy a legtöbb keresés az Auchan és a Tesco akcióira volt. Hogy ezt a fogyasztó keresők generálták-e, mert ezt a két céget gondolták célpontjuknak, vagy pedig a két óriás vállalat hirdetett céltudatosan, ez még vizsgálat tárgya.

Abban azonban egyetértettek, hogy már most látszik, a 2015-ös Fekete péntek 27-i hajrájában, hogy jövőre sokkal nagyobb esemény lesz november utolsó pénteki napja. Mi több megmerik kockáztatni azt az állítást is, hogy összehasonlíthatatlanul nagyobb üzleti forgalmat remélnek! A tanulságokat azonban alaposan le kell vonni. Jobban kell tervezni, komolyabban kell venni ezt az üzleti lehetőséget. Érdekesség még, hogy a fogyasztók körében mért gyors felmérés szerint sokan nem hitték el, hogy a nagyon nagy akciókkal kecsegtető árukat pillanatok alatt elkapkodják. Többen ezt hitetlenkedve fogadták ezt, úgy gondolták, holnap újra ismétlődik az akció.

Valóban akkor lesz itt Magyarországon is normális Fekete Péntek, ha sokan már a nyitás előtt jó pár órával sorban állva várják a Black Friday kezdetét. Egyébként ezt is jobban kell megszervezni, mint az idén, mármint a fogyasztók beengedését az akciók kezdetén. Ugyanis nem volt egyértelmű sok esetben, ki mikor érkezett és ez néhol kissebb felháborodást keltett!

A lényegben mindenki egyetértett: a magyar közönség örömmel fogadta a fekete péntek akciónapot és óriási még a kiaknázatlan vásárlóerő!!!

Kaszás Attila – feketepentek.info

Fekete Péntek Infó

Recent Posts

Vérvád, Belzebúb vád

Vérvád, Belzebúb vád A két kifejezés két nagyon különböző, de történetileg fontos fogalom: 📌 Vérvád…

4 hónap ago

Penny akciós újság 2025 október 2-től 8-ig

Penny akciós újság 2025 október 2-től 8-ig Penny akciós újság, a Plüssparádé már csak október…

4 hónap ago

Lidl akciós szórólap 2025 április 24-től 04. 29-ig

Lidl akciós szórólap 2025 április 24-től 04. 29-ig Lidl akciós szórólap 2025 április 24-től 04.…

10 hónap ago

Penny újság 2025 március 6-tól 12-ig

Penny újság 2025 március 6-tól 12-ig Penny újság 2025 március 6-tól 12-ig

11 hónap ago

Lidl akciós szórólap 2025 március 6-tól 12-ig

Lidl akciós szórólap 2025 március 6-tól 12-ig Lidl akciós szórólap 2025 március 6-tól 12-ig

11 hónap ago

Melyek a legnépszerűbb mesterséges intelligenciával létrehozott képgenerátorok ?

Melyek a legnépszerűbb mesterséges intelligenciával létrehozott képgenerátorok ? Eszméletlen, hogy mekkora fejlődés történt egy év…

12 hónap ago

This website uses cookies.