in ,

Patkányészlelés bejelentése Budapesten

Hirdetés

Patkányészlelés bejelentése Budapesten

Elszaporodtak a patkányok Budapesten  – mit tehetünk?- hallani a rádiókból, televíziókból. Minden bulvármagazin, tévés bulvárműsor központi helyén futtatja a rémisztőbbnél rémisztőbb híreket. Már a politikai műsorokba is alaposan beszivárgott a téma és a különböző pártok egymáshoz vagdalják a felelősséget. Hibáztatás, ujjal való mutogatás és indulatok mindenünnen. Csak egyet felejtenek el. A megoldást. Mi most megtesszük helyettük.

Ha patkányt észlel, ne kísérletezzen azzal, hogy saját maga veszi kezébe az írtást. A patkány rendkívül intelligens állat, a vascsapdákat elkerüli, óvatos. Térérzéke hihetetlenül fejlett, jóval gyorsabban kiismeri magát akár sötétben is, mint az ember. A mai patkánymérgek pedig hatástalanok velük szemben. Ugyanis 2017 óta jóval kevesebb méreganyag kerül a patkánymérgekbe, gyakorlatilag nem sokat érnek. Hívhat persze patkányírtó céget, van azokból is. Ezek általánosságban 20.000-50.000,-Ft között írtanak, természetesen hatásosan. Az ő általuk használt mérgek erősek és nincs lejáró szavatossági idejük, tehát hosszan tartó hatással bírnak.

Hirdetés

Patkányírtás ingyenesen

A patkányírtás bizonyos fokig közfeladat Budapesten. Tehát van erre egy cég, amelyik a főváros területén díjmentesen írtja a patkányokat. Régebben ezt a Bábolna-bio cég végezte. Már akkor is szlogen volt, hogy amennyiben patkányt lát, patkánytetemet fedez fel, akkor azt jelentse feltétlenül az önkormányzatoknál. No, most is érvényben van ez a lehetőség.

A patkánymentesítést 2018. július 19. napjától ellátó RNBH Konzorcium a lakossági bejelentéseket a 06/70-364-6531 telefonszámon fogadja hétfőtől péntekig, 8.00 órától – 16.00 óráig. A köztes időszakokban üzenetrögzítő fogadja a hívásokat. Va egy e-mail címük is, de azt én személyesen leteszteltem és visszaküldi a leveleket. Tehát nem is írom le, mert nincs értelme.

Mit tehet patkányészlelés esetén?

Hívja fel a fenti számot, tehát a 0670-364-6531 számot. Irányítószámmal bemondja a helyet, ahol patkányt, vagy patkánytetemet látott. Megmondja a nevét és közli a telefonszámát is.

Mi történik a patkányészlelés bejelentése után?

Amennyiben nem üzenetrögzítőre mondja, úgy egy kedves személy közli önnel, hogy hamarosan felveszik a kapcsolatot a patkányírtók Önnel. Általában ekkor már ott vannak a helyszínen. Ha magántulajdonú a lakás vagy társasház, akkor be kell engedje őket. Ez a legtöbb esetben még aznap, vagy egy-két nap múlva megtörténik! Személyesen leteszteltem!

A patkányírtást máris elkezdik. A környéken lévő csatornafedeleket felemelve méreganyaggal átitatott élelmet dugnak le drótra szerelve. Nyilván ők kiképzett írtók, tehát a helyszíntől függően helyezik ki a mérgeket. Gondolnak arra is, hogy esetlegesen macskák, kutyák nehogy véletlenül rátaláljanak. A patkányok ezek után körülbelül egy hét után elpusztulnak. Amennyiben mégis észlelnek a továbbiakban patkánymozgást, újra fel kell hívni a RNBH konzorcium számát. A patkányírtást megismétlik.

Tehát nyugalom. A patkányinvázió nem uralja el a fővárost. Csak tudjuk, mit kell tennünk. Nem panaszkodni kell, nem egymásra mutogatni, hanem szakemberekkel kell kiírtatni.

Bizonyára vidéken is megvannak a hasonló megoldások. Az Önkormányzatoknál kell érdeklődni, hogy megtörténjen a patkánymentesítés.

Kaszás Attila

világ leggazdagabb szókereső

A világ leggazdagabb embereit keressük! Segítesz benne?

Széchenyi szókereső

Polihisztor, nagy magyar közgazdász, ki is ő? Megfejted?