in

Szakad ránk a kínai fekete péntek!

Hirdetés

Szakad ránk a kínai fekete péntek!

Közelít, mint egy felhőszakadás az óriási árleszállításokat kínáló november 11-i  kínai fekete péntek!

Állítólag ez a kínai fekete péntek nagyobb durranás Kínában, mint Amerikában!

Hirdetés

Ezt a hatalmas árleszállítást hozó napot 2009 óta tartanak meg Kínában.

A kínai csomagszállítási szövetség és a Cainiao logisztikai cég becslése

szerint az idei fekete péntek kapcsán összesen több mint egymilliárd küldeményt fognak kézbesíteni.

Egyes hírek szerint 2016-ban drónokat is bevetnek a csomagszállításban.

Egyszerűen elképesztőnek tűnik az a feladat,

hogy a kínai csomagszállítási logisztikai rendszer 

megfeleljen a kihívásoknak a csúcsidőszakban is.

Azonban már nyolcadik éve rendezik meg ezt a november 11-i akciót.

Tavaly ezen a napon egyedül a Tianmao és a Taobao forgalma elérte a

91,2 milliárd jüant és a 467 millió darab csomagszámot.

Szakértők  szerint az idei „dupla 11-es” ünnepen ismét megdőlnek az eddigi rekordok.

A Cainiao és más logisztikai csomagkézbesítő vállalatok közösen bejelentették,

hogy idén november 11-én összesen 2 millió 680 ezren dolgoznak a 11/11-es akció zavartalan lebonyolításán.

Ez 50 százalékkal több mint tavaly. Ugyanakkor idén 59 százalékkal több jármű és

kinai-fekete-pentek40 százalékkal több légi kapacitás áll a csomagküldő szolgáltatások rendelkezésére.

Te is akarsz részesülni a kínai fekete péntek áldásaiból? Kattints ide!!!!

xfaktor applikáció

X faktor applikáció letöltése itt!

kínai fekete péntek az aliexpressen

Fekete péntek az Aliexpressen, ki ne hagyd!!!